Először is: biztos nem fogok életrajzot írni. Bár a szóbeli érettségimen nyelvtanból volt akkora mákom,hogy kihúztam eme csodás és felmérhetetlenül nehéz tételt, most mégis inkább hagyatkoznék azokra a gondolatokra amelyek elsőre -csakúgyalapon- kipattannak az agyamból. Ki is vagyok én? Nem tudom ti hogy vagytok vele,de én erre a kérdésre sosem tudok gyors és megdefiniálható választ adni. "Mesélj magadról!" Ismerős ez is ugye? Mi meg csak állunk -vagy épp ülünk- és keresgetve a szavakat odabökünk valamit a másiknak. Általában teljesen hétköznapi dolgokat mondunk,mint pl. hova járunk iskolába vagy mi a hobbink. De igazi mély beszélgetésekbe ritkán bonyolódunk az első alkalommal. Ennek is meg van a maga miért-je úgy gondolom. De természetesen,mint minden esetben vannak kivételek, itt is. Akadnak olyanok,akik már az első találkozásnál abszolút felszabadultak, szinte érezni lehet a gátlástalanságukat. Ezt néha irigylem tőlük,de sokszor meg úgy vagyok velük,hogy a gátlánstalanság oly annyira kiütközik rajtuk, hogy átmennek egy bizonyos faragatlan stílusba. Nos, én ennek teljesen az ellentétje vagyok. Nehezen nyílok meg. Kiválasztottam az életem során pár embert, akiknek tényleg és igazán magamat tudom adni, minden hülyeségemmel és idiótaságommal együtt. Őket nevezem a Barátaimnak...Ők azok,akik tudják,hogy a Zene a mindenem. Emiatt végeztem művészeti középiskolában,ahol 2évet zongoráztam. Vagy például azt,hogy jelenleg épp Kiadványszerkesztőnek készülök avanzsálódni. Hogy számomra az irodalom ÉRTÉK, amire sokkal több figyelmet kéne fektetni.Szeretem a fekete-fehér képeket/fotókat/festményeket. Amikre ránézek és értem, tudom mit akarnak üzenni,érzékeltetni és átadni.A szürreális világ számomra nem taszító, épp ellenkezőleg...
Ez vagyok én - legalábbis egy darab belőlem - Ez az én kis Világom.